Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete
2018.02.20.
A tervezőasztal közös. Vass Vilmos írása
Tekintettel arra, hogy a jelenlegi erőteljes központosítás és a merev túlszabályozottság nem kedvez az innovációnak, így nem kell ahhoz különösebb jóstehetség, hogy megállapíthassuk a fenti arány drámai csökkenését. Ám „magányos partizánharcosok” minden tantestületben, minden korszakban felbukkannak. Dőreség lenne azonban azt elvárni, hogy az innovatív pedagógusok száma egyszer csak eléri azt a kritikus tömeget, amely esetén a tanulás és tanítás minősége is javul. Érdemes leszögezni, hogy a pedagógiai tervezés professzionális csapatmunka. A tantestületen belül különböző évfolyamon tanító pedagógusokból tantárgyközi tervező csoportok alakulnak, a tervezés középpontjába a tanuló és tanulása kerül.
(Forrás: Tani-tani Online)
 
2018.02.20.
Nyolcrétű út.Mérő László könyvének margójára. Kiemelések és kiegészítések. Lencse Máté írása
Olvasás közben folyamatosan párbeszéd alakult ki köztem és a könyv között. Érdekes volt, ahogy a gondolatmenetemet sok esetben követte a könyv, de elképesztően frusztráló az, hogy nem tudtam érdemben reagálni, alakítani – képtelen vagyok írni egy könyvbe, így ez a feloldás sem segíthetett. Végül arra jutottam, hogy összeszedem ezeket a gondolatokat egy külön írásba, mondjuk nyolc pontban. Az alábbi szöveg nem tekinthető recenziónak, bár sok minden kiderül a könyvről, inkább reflexió egy olvasásélményre: a könyv margójára le nem írt gondolatok szerkesztett változata.
(Forrás: Tani-tani Online)
 
2018.02.20.
L. Ritók Nóra: Helyzetbe hozni vagy otthagyni?
Oktatási szakemberként persze a legjobban nekem az iskolák helyzete fáj. Az, hogy a problémák folyamatosan mélyülnek, hogy pl. sosem volt ekkora mértékű az oktatási szegregáció, mint most, és nem tűnik úgy, hogy központi intézkedés születne ennek a megváltoztatására. Az újonnan nyílt egyházi iskolák többnyire a jobb társadalmi státuszúak oktatási intézményei lettek, az oda befolyó magasabb állami támogatások olyan lehetőségeket adnak (pl. csoportbontások, plusz fejlesztő programok), amelyek párosulva a családi háttér adta pozitív hatásokkal náluk magasabb szintű oktatást eredményez. Mindez csak fokozza a szakadékot az iskolák között, a szegregáló hatás évről évre erősödik.
(Forrás: Tani-tani Online)
 
2018.02.20.
Simicskó az óvodai látogatásról: Nem is értem ezt a hisztériát
Simicskó István semmi kivetnivalót nem talált abban, hogy óvodás gyerekeket használt fel saját népszerűsítése érdekében – erről egy pénteki sporteseményen beszélt a Magyar Nemzetnek a honvédelmi miniszter. Mint mondta, az nem a kampány része, ha egy politikus óvodások társaságában készült fényképeket tölt fel a közösségi oldalára. Márpedig Simicskó éppen ezt tette: egy újbudai óvoda energetikai korszerűsítése miatti átadóünnepségen jelent meg, és az eseményről készült fényképeket Facebook-oldalán hozta nyilvánosságra.
(Forrás: Magyar Nemzet)
 
2018.02.20.
Háromszor több pénzt kapnak az egyházi iskolák, mint az államiak, de az államtitkár szerint ez természetes
Persze mindig érdekes, amikor a kormány egyik képviselője magyarázza meg, hogy miért is van ez így. Ma Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára tett erre egy kísérletet, bár különösebben nem erőltette meg magát, az MTI tudósítása szerint ugyanis azt mondta, teljesen természetes, hogy a kormány támogatja az egyházi iskolákat, kiváltképp akkor, amikor szerintük „a magyar emberek túlnyomó többsége fontos értéknek tartja a kereszténységet az életében”.
(Forrás: Magyar Nemzet)
 
2018.02.20.
Adjanak egy esélyt a jövőnknek!
Néhány nappal az után, hogy január 31-én este, a sajtótájékoztatónkat követően az ATV-ben minden, közéletben megfáradt embert arra kértem, adjon egy utolsó esélyt a diáktüntetéseknek, az Echo TV-ben megpróbálták kiforgatni a szavaimat. Miszerint nem volt egyértelmű, hogy mire kérjük az esélyt. Talán azért nem értették, mert nem elemeztem a mondataimat mondattanilag. Pedig elég sokszor kifejtettük: a 12+1 pontunkban megfogalmazott célokért küzdünk, amelyek a közoktatás leginkább égető problémáira irányulnak; továbbá azért, hogy a kormányzat egyeztessen a diákszervezetekkel. Ott pedig szó lehet már ennél részletesebben kifejtett problémákról: az előző tanévben is 80 pontban foglaltuk össze javaslatainkat az oktatási kormányzat számára.
(Forrás: Magyar Nemzet)
 
2018.02.20.
Szuperközpontokba terelik össze a felsős diákokat
A dokumentumban leírtak szerint a 7–8. osztályos tanulók képzésére új körzeti központokat hoznának létre úgy, hogy egyes iskolákat fejlesztenének, míg másokban megszüntetnék a felső tagozatokat. Ez elsősorban az alacsony gyermekszámú településeket és a szórványtelepüléseket érintené. A változtatás fő indoka, hogy a kisebb településeken jelenleg sem adottak a feltételek a megfelelő szintű oktatásra felső tagozaton. (A tervezet innen letölthető: zip fájl nyílik.) Az újonnan létrejövő intézményekben kiemelten figyelnek a hátrányos helyzetű gyerekekre – lesznek például fejlesztő pedagógusok és iskolapszichológusok. A diákokat iskolabusszal szállítják, ez az előterjesztés jóslata szerint „nem jelent majd aránytalan terheket”. Az ütemezés nem derül ki, a határidő 2018.
(Forrás: vs.hu)
 
2018.02.20.
Vidéken is boldog iskolákat indít a Prezi alapítója
Országosan terjeszkedik tovább a Budapest School, amelynek létrehozását Halácsy Péter, a Prezi nevű világcég egyik alapítója kezdeményezte. Budapesten már három lakásóvoda és négy iskola működik öt helyszínen. Idén szeptembertől új óvodai és iskolai csoportokat indítanak Szegeden, Solymáron és Budafok-Tétényben. Halácsy Péter azt mondta: országos hálózatot akarnak létrehozni, öt éven belül 10 ezer gyerek tanulására szeretnének hatással lenni.
(Forrás: index)
 
2018.02.20.
Kapásból kivégzik az érdeklődést – Kérdésnek és kreativitásnak nincs helye az oktatásban – Knausz Imrével beszélgettünk
Azt képzeljük, hogy összeállítható a műveltségi kánon, és ha abból valamit kihagyunk, akkor hülye marad a gyerek. Ez nem így van, mert hiába nem hagyunk ki semmit a tantervből, a gyerek ugyanúgy nem tanulja meg az anyagot. Mert nem érdekli. Nem feltétlenül azért, mert így született, hanem azért, mert az iskola nem tesz semmit azért, hogy felkeltse és fenntartsa az érdeklődését. Ha minden órához hozzá van rendelve egy kötelezően tanítandó tartalom, akkor nincs esély, hogy figyelembe vegyék: mi mozgatja meg valójában a gyerek fantáziáját. A mostani iskolarendszerben a gyerek figyelmének felkeltése szinte kontraproduktív, hiszen ha el is kezdi érdekelni valami, akkor is tovább kell menni a következő órán.
(Forrás: Vasárnapi Hírek)
 
2018.02.20.
Lázár János kötelező gimnáziumi felvételi vizsgát szeretne
A Miniszterelnökséget vezető miniszter úgy véli, ezzel elkerülhető lenne, hogy a gimnáziumban végigbukdácsoló diákok 18 évesen szembesüljenek azzal, hogy szakmát kellett volna választaniuk. Bár komoly lépések történtek, a munkaerőpiac igénye még mindig nincs megfelelően összekapcsolva a képzéssel – mondta a miniszter. Kifejtette, a gazdaságnak és a vállalkozásoknak a közös nevező megtalálása és az együttműködés kultúrájának erősítése az érdeke. A kormány a szakképzés javításával, az adópolitikával és a techológiai fejlesztések támogatásával segítheti a vállalkozásokat – közölte a térség országgyűlési képviselői posztját is betöltő politikus.
(Forrás: Magyar Nemzet)
 
2018.02.20.
A Parlament elé vonulnak a diákok, az egész országot várják maguk mellé
A magyar kormány semmibe vette a diákok kéréseit, a miniszterelnök nem állt velük szóba, úgyhogy „a döntéshozókénál magasabb szint képviselőihez, a magyar néphez” fordulnak: február 23-án fél 6-kor a Deák tértől a Parlament elé vonulnak. Az eseményt a Diákparlament szervezi.Jelszavuk: „váltsunk rendszert közösen az oktatásban!”
(Forrás: Magyar Narancs)
 
2018.02.20.
A romák gettóban tartása a legfontosabb cél
Tudnak hatékonyan működni a jelenlegi, alapvetően lexikális tudást számon kérő, tantárgyalapú oktatási rendszerben olyan programok, amik a roma tanulók oktatási érdekeit állítják központba? Lehet-e hatásuk ezeknek a programoknak az egész rendszerre, és sikeresebbek lesznek-e ettől az iskolába a roma gyerekek?- ezeket a kérdéseket feszegeti Kende Ágnes nemrég megjelent tanulmánya.
(Forrás: abcug.hu)
 
2018.02.20.
Robotokat programoznak a gyáli általános iskolások
„Egyre inkább azt érzem, hogy biztosítottak a nyugodt munkavégzés feltételei, a munkatervünkben szereplő feladatokra megkapjuk a szükséges forrásokat, ráadásul mind az informatikai eszköztár, mind az infrastruktúra megújult az iskolánkban” – mondta lapunknak Baranya Tiborné, a gyáli Bartók Béla Általános Iskola igazgatója. Az informatika tagozatos oktatási intézményben ettől a tanévtől robotikát is tanulnak a diákok, ezzel együtt minden tantárgy oktatásakor kihasználják a számítástechnikai eszközök nyújtotta előnyöket.
(Forrás: Magyar Idők)
 
2018.02.20.
Gyermekeinket érzékenyíti az Amnesty International
Csábító programmal lepte meg a diákokat a Fazekas Mihály Fővárosi Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium. Információink szerint az iskola épületében több helyen látható plakáton a Fazekas Fesztivál elnevezésű háromnapos rendezvény egyik „sztárvendége” a Soros György bőkezű támogatását élvező álcivil Amnesty International lesz, amely a hozzánk eljuttatott kép tanúsága szerint „szerényen” rá is telepedett az eseményre.
(Forrás: Magyar Idők)
 
2018.02.20.
Kimondani a kimondhatatlant
A gyerekeknek telefonos lelki segélyt nyújtó Kék vonal célja és működése könnyen definiálható, de a beszélgetések mikéntjébe, a módszertanba nehéz belelátni. Amikor megérkezem a belvárosi lakásba, ahol a munka zajlik, éppen váltás van, Balázs és Dóri veszik át a hívásokat. Délután öt órakor kezdődik a következő műszak, és este kilencig tart. Aztán jön az éjszakai ügyelet, a Kék vonal folyamatosan elérhető. Az önkéntesek mellett műszakvezetők vannak, képzett pszichológusok, akik folyamatosan felügyelik a hívásokat, tőlük kérhetnek segítséget az önkéntesek, ha elakad a beszélgetés vagy ha rögtön utána jó lenne valakivel megosztani a hallottakat.
(Forrás: 168 óra)
 
2018.02.20.
Szélesedő szakadék, és egy elveszett nemzedék
„Szomorúbb a helyzet, ha a továbbképzés világát nézzük, a felnőttek átképzésére fordítható pénzeket ugyanis Magyarország az értelmetlen közmunkaprogramra fordítja” – szögezi le a közgazdász. A fiatalok anyagi helyzetében megmutatkozó különbség nálunk is jól látszik, az ország dinamikusan fejlődő részein egy képzett fiatal minden nehézség nélkül talál munkát, másutt viszont továbbra is csak közmunka marad számára – vagy eltartja a családja. Ami a hazai fiatalok vagyoni helyzetét illeti, erről csak nagyon keveset tudunk, mert nincsenek vagyonregiszterek. Az viszont így is egyértelmű, hogy a fiatalok anyagi helyzete rosszabb, mint az időseké.
(Forrás: Magyar Nemzet)
 
2018.02.20.
Ebben az iskolában csak gerillák tanítanak
Mi köze van Szókratésznek a gletteléshez? Látszólag semmi, a kőbányai Wesley János Általános Iskolában azonban nagyon is összefüggnek: az iskola speciális helyzete miatt a tanárok kénytelenek alternatív módszerekhez folyamodni, hogy sikerélményt és célokat adjanak az oda járó – főként roma – gyerekeknek. Az iskola vezetője, Erős Máté szerint nem lehet mindekit megmenteni; van, akiről le kell mondaniuk, hogy másokon segíthessenek. Az igazgató arról is beszélt, milyen érzés lelkesédéssel dolgozni egy olyan iskolában, ami közvetve ugyan, de fenntartja az igazságtalan rendszert.
(Forrás: abcug.hu)
 
2018.02.20.
Kossuthról sem hallgatom el, hogy egy arrogáns pöcs volt”
Lehet élmény a történelemtanulás – állítja Balatoni József történelemtanár, akinél nincsenek tabutémák, vannak viszont okos ötletek. Nagyon másképp tanít, mint a kollégái, de eléri, hogy a diákok megtanulják a tananyagot. Balatoni József történelemtanár egy XV. kerületi iskolában tanít, óráit az élményalapú történelemoktatás dobja fel. A nyolcadikosai például nemrég azt modellezték, hogy Aprajafalván diktatúra alakul ki, és előkerült Trump Törp – vagyis értik, mi folyik a világban. Nem retten el a kényes történelmi koroktól.
(Forrás: hvg.hu)
 
2018.02.20.
Gyerekekkel utcára?
Ma tárgyalja az Országgyűlés Házbizottsága azt, az ellenzéki pártok által benyújtott törvénymódosítást, amely megelőzné a gyermekes családok hajléktalanná válását. Amennyiben A Város Mindenkié Csoport által kezdeményezett javaslat sürgősségi tárgyalásához a bizottság nem járul hozzá, úgy a kilakoltatási moratórium májusi lejártával gyermekes családok sokasága kerülhet utcára.
(Forrás: hvg.hu)
 
2018.02.20.
Új iskolákat nyit jövőre a Prezi alapítója
A Mentor(h)áló Szolgáltató és Kutató Központ következő rendezvényén, március 7-én, Halácsy Péter, a Prezi és a Budapest School alapítója beszél a két cég sikerének titkáról és a siker lehetőségéről Magyarországon. Halácsy vállalkozóként vágott bele az oktatás megreformálásába. A Budapest School célja a projektszintű, a szabadságot és egyéni igényeket középpontba helyező oktatás.
(Forrás: Eduline)
 
2018.02.20.
Y-akták – A generáció, amely már nem akar birtokolni
Mint látható, az Y-generáció tagjai nem valamiféle furcsán kifejezett lázadási hajlam vagy a konvenciókkal való szembeszegülés miatt viszonyulnak a világhoz másként, mint a szüleik. Sokkal inkább arról van szó, hogy könnyebben alkalmazkodnak a megváltozó körülményekhez és kreatív ötletekkel, hatékonyságra való törekvéssel igyekeznek kihozni a legtöbbet a rendelkezésükre álló lehetőségekből. Ennek fényében számukra már nem a régi, megszokott stabilitást nyújtó termékeket és szolgáltatásokat biztosító cégek kínálnak megoldást a szükségleteikre, hanem azok, akik a legjobban megértik a helyzetüket és partnerként tekintenek rájuk ebben az izgalmas, megváltozott világban.
(Forrás: hvg.hu)
 
2018.02.19.
Aktuálpolitika a tankönyvekben? - videó
Mendrey László az ATV-ben
(Forrás: atv.hu)
 
2018.02.19.
Állami tankönyvfejlesztő: nincs aktuálpolitika a Toldit a terrorizmussal összehozó tankönyvben
A sajtóban megjelent kritikákra honlapján reagált az Eszterházy Károly Egyetem Oktatáskutató és Fejlesztő Intézete, mint az állami tankönyvfejlesztést végző intézet. Cáfolja mind a két tankönyv esetén, hogy abban aktuálpolitikai szándék jelent volna meg. „Az, hogy Toldi sarokba szorított, tehetetlen helyzete erőszakot szül, könnyen párba állítható a terrorizmus egyik lehetséges kiváltó okával. Ebben kormányzati, aktuálpolitikai szándékot látni kifejezetten paranoia, vagy inkább szándékos csúsztatás” – írják. Megjegyzik a kifogásolt részek 6 éve a tankönyv részét képezik, sőt, a tankönyv előzményköteteiben is benne voltak, és eddig soha senki nem kifogásolta őket.
(Forrás: hvg.hu)
 
2018.02.19.
Harry Potter harca János vitézzel: az elmúlt nyolc év az oktatásban
A kormányalakítás során a területet átadták a KDNP-nek, jött Hoffmann Rózsa (akinek hiperaktivitása állítólag magát Orbánt is meglepte), és másfél év alatt véghez vitte mind a közoktatás, mind a szakképzés, mind a felsőoktatás mélyszántását átszabását. Közben lecsökkentették a tankötelezettség felső határát 18-ról 16 évesre. Azért tegyük hozzá, nem kisebbítve Hoffmann "érdemeit", hogy az átalakításokban volt egy nem is titkolt társtettese, az iparkamarai elnök, Parragh László.
(Forrás: hvg.hu)
 
2018.02.07.
Egy kérdés a 6.-os állami irodalomtankönyvből: „Szerinted mi az oka az egyre jobban terjedő terrorizmusnak?”
Alföldy Jenő és Valaczka András tankönyvét, az Irodalom 6. Olvasókönyvet az Eszterházy Károly Egyetem Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet adta ki 2015-ben. Többek között ezt állítják a könyvről: „Továbbgondolásra, önálló vélemény megfogalmazásra ösztönöznek az elemzett szemelvények problémafelvetéseihez kapcsolódó rövid, esszészerű írások, amelyek különböző szakterületekről vagy épp a mindennapi életből hoznak példákat.” Egyébként semmi gond, ha a gyerek a 6. osztályos irodalomórán még nem sajátította el teljesen a Fidesz álláspontját, mert a lurkók két évvel később, a 8.-os földrajzórán behatóbban ismerkedhetnek a menekültáradattal. Azt szintén az EKE OFI adta ki.
(Forrás: 444.hu)
 
2018.02.07.
Toldi és a terror
Nem tartjuk jó ötletnek, hogy egy 12-13 éves gyereknek a Toldiból vezetik le a terrorizmust – így reagált a Népszavának Kereszty Péter, a Tankönyvesek Országos Szakmai Szövetségének (TANOSZ) elnöke arra, hogy egy hatodik osztályosoknak szóló irodalomkönyv egyik kérdése kapcsolódási pontot hozott Toldi és a terrorizmus között. A 444 egyik olvasója hívta fel a figyelmet, hogy az Alföldy Jenő-Valaczka András szerezőpáros könyvének egyik feladatában az áll: „Joggal ítéljük el ma a terrorizmust éppúgy, mint Miklós gyilkos tettét. A mindenfajta jognál mélyebb igazságérzet azonban jól tudja: a sarokba szorított, megalázott, felbőszített kutya harapni fog. Szerinted mi az oka az egyre jobban terjedő terrorizmusnak?”.
(Forrás: Népszava)
 
2018.02.07.
Szilágyi János: A politika fogva tartja a szakképzést
Abban látom a problémát, hogy ő (az Iparkamara elnöke) nyilván nem szakképzési szakember, ő a gazdasághoz ért, ám nincsen olyan szakmai műhely mögötte, ahol felkészítenék a szereplésekre. Sem kormányzati, sem kamarai szinten nincsen vízió, hogy hova jusson el az ország szakképzése 15–20 év múlva. Ezért nagyon komoly árat fogunk fizetni: az okostechnológiai forradalom, a tudásalapú gazdaság már nem működhet a régi szakképzési filozófia szerint. Új paradigmára van szükség, ahol a kreatív tudás megszerzésére és a korszerű technológia kezelésére helyeződik a hangsúly.
(Forrás: Magyar Nemzet)
 
2018.02.06.
Beépülő fideszes ügynökök? Újabb pedagógus-szakszervezet került veszélybe
„Szervezeten belüli feszültségek” és „bizalmi válság” terheli a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetét (PDSZ) is. Utóbbi azért lehet rossz hír az érdekképviselet mellett elkötelezett tanároknak, mert éppen a múlt héten derült ki: problémák vannak a legnagyobb tagsággal bíró Pedagógusok Szakszervezeténél (PSZ) is. A PDSZ válságáról szóló híreket egy a szakszervezet közösségi oldalán olvasható keddi poszt is megerősítette. Mint írták, a PDSZ Országos Választmányának többsége a szervezet megújítása céljából lemondott tisztségéről januárban annak érdekében, hogy teljes tisztújításra kerülhessen sor egy rendkívüli kongresszus keretében. Ugyanis úgy vélik, a szervezeten belüli feszültséget csak a rendkívüli tisztújítás tudná feloldani, ahol megmérettethetnék magukat azok a tagok, akik vezető tisztséget kívánnak betölteni a PDSZ testületében. A tisztújítás az elnökre is vonatkozna.
(Forrás: Magyar Nemzet)
 
2018.02.06.
Életemben egyszer sem adtam egyest vagy intőt, mert mindkettőt a személyes kudarcomnak éreztem volna
Interjú Winkler Mártával, a hazai alternatív pedagógiai mozgalom elindítójával. Több mint ötven éve van a pályán. A kezdetektől azért dolgozik, hogy minél több gyerek menjen örömmel az iskolába. Hogyan látja a mai gyerekeket? Hogyan lát minket, szülőket, illetve a pedagógus kollégákat? Winkler Mártával, a Kincskereső Iskola alapítójával, a hazai reformpedagógiai mozgalom elindítójával beszélgettem.
(Forrás: hogyanmondjamelneked reblog)
 
2018.02.05.
Hoffmann Rózsa szerint nagyon fontos a diákok véleménye, ezt képviselte oktatási államtitkárként is
Hétfői sajtótájékoztatóján kérdezték a KDNP országgyűlési képviselőjét a diákok oktatást érintő követeléseiről. Az MTI beszámolója szerint Hoffmann Rózsa kijelentette, hogy a diákok véleménye nagyon fontos, ő ezt képviselte tanárként, igazgatóként és a később oktatási államtitkárként is ezen az állásponton volt, számtalanszor tárgyalóasztalhoz ült a diákokkal. Szerinte az oktatásért felelős miniszter is ezt teszi.
(Forrás: 444.hu)
 
2018.02.05.
Törley Katalin az Oktatási Minimumról – videó
A Tanítanék egyik alapítója az Oktatási Minimumot elkészítését célzó három hónapos munkafolyamatról beszélt Rónai Egon műsorában.
(Forrás: atv,hu)
 
2018.02.05.
Mi történik, ha nem lett kiváló a félévi bizonyítvány?
Az általános iskolákban a napokban osztották ki a félévi bizonyítványokat. A tájékoztató jellegű papír, amely a gyermekek haladásáról informálja a szülőket, ma már túlmutat önmagán, a félelem tárgyává, mélyen meghúzódó társadalmi problémák indikátorává vált. A teljesítménykényszer tényére mutat rá, anomáliákra, miszerint 7-8 éves gyerekeknél pszichés betegségek tünetei jelentkeznek, ha nem kiváló bizonyítványt visznek haza. Bagdy Emőke klinikai szakpszichológussal mások mellett arról beszélgettünk, lehet-e lazítani az egyre kártákonyabb megfelelési kényszeren.
(Forrás: Magyar Hírlap)
 
2018.02.05.
Úszik, nem kérdezget
Pedig Kálló Dániel kimondottan kulturált vitapartner. Nem szakadna be a Parlament teteje, meg a hold se esne le az égről, ha beszélgetnének vele. De nálunk ez nem része a kultúrának: nem csak a politikai küzdelemben, hanem az egyes szakmák és társadalmi csoportok ellen is inkább az oszd meg és uralkodj elve alapján viselnek hadat, vagy puszta erővel. A tanárokat is egyszerűbbnek tűnik kordában tartani központosítással: a tanárautomata végrehajtja az uniformizált tantervet az egyentankönyvből, és nem zavarja, hogy iskolája önállóan egy villanykörte megvásárlásáról sem dönthet. Sem az, hogy hiába végez esetleg kiemelkedő munkát, az igazgatójának nincs joga ahhoz, hogy ezt anyagilag elismerje. Köszönje meg, hogy megemelték valamennyire a fizetését – mi kell még?
(Forrás: Magyar Nemzet)
 
2018.02.05.
Pilz szerint ellehetetlenítik az oktatást
Oktatási minimumról szóló megállapodást írtak alá pedagógusok és oktatók, valamint ellenzéki pártok képviselői. Pilz Olivér a Tanítanék Mozgalom nevében kiemelte: azért kezdték el szervezni a dokumentum kidolgozását, mert az oktatást nemzeti ügynek tartják, amely mindenkit érint.Az első ilyen pont az az autonómia hiánya, a centralizáció, amely ma lényegében ellehetetleníti az oktatást, hiszen a tanulás, tanítás folyamata az egy alkotó légkört kíván meg. Ez az oktatáspolitikai minimum megteremti a szabadságnak a lehetőségét, hiszen szabadságra van szükség az iskolákban. Végre azt az áporodott poroszos rendszert ki kellene szellőztetni, amiben most még a mai napig is működik az oktatási rendszer, akár 10, 20, 30, 40, 50, vagy akár 100 évvel ezelőtt örökölt berögződéseket.
(Forrás: Hírtv)
 
2018.02.05.
Állami tankönyvfejlesztő: A diákok érdekében emelték ki a menekülteket a tankönyvben
Spirk József, a 24.hu újságírója nemrég belelapozott gyermeke földrajztankönyvébe. A látottakon igencsak meglepődött: a legfontosabb ugyanis, amit a diákoknak tudni kell Olaszországról az, hogy „keményen meg kell küzdenie” a menekültáradattal.Az OFI szerint nincs probléma a tankönyvvel: a 24.hu kérdésére azt írták, hogy az általuk kiadott tankönyveket éppen a tanulók felkészültsége érdekében igyekeznek naprakész információkkal frissíteni.
(Forrás: hvg.hu)
 
2018.02.05.
Függőség a családban – de mit tehet a gyerek?
A szenvedélybeteg szülők gyerekei sokszor ijesztően magukra maradnak a rendezetlen családi hátterükkel, és nem is biztos, hogy felismerik: ami otthon zajlik, az nem normális. És sokszor azt sem tudják, hogy kaphatnak segítséget.A függő szülők gyermekei már nagyon korán megtanulják, hogyan becsüljék le saját magukat, a szükségleteiket, a vágyaikat. Egyrészt mert nem bátorító, támogató hátterük van, másrészt pedig mert gyakran úgy gondolják: ők tehetnek arról, hogy szüleik szenvedélybetegek. „Talán nem is tudatosul a fejükben, de összefüggést keresnek a szülő viselkedése és a saját értékük között. 'Ha jobb lennék, több lennék, biztos nem inna.’ Ez egy óriási csapdahelyzet.
(Forrás: hvg.hu)
 
2018.02.05.
Az idei lehet az utolsó előtti „békeév” a felsőoktatásban
Ultimátum ide vagy oda, a diákok követeléseivel aligha foglalkozik majd a kormány, legalábbis Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára az idei Educatio kiállítás megnyitóján egyértelművé tette: a „régi” keretszámok visszahozása helyett a tandíjra fordítható diákhitel kamatmentességével, a háromgyermekes diákhitelesek tartozásának elengedésével, az ingyenes nyelv- és KRESZ-vizsga bevezetésével „tárnák szélesre a felsőoktatás kapuit”.
(Forrás: hvg.hu)
 
2018.02.05.
"Más fegyverem nem volt, hogy csillapítsam a tornatanár gúnyolódó megjegyzéseit"
A múlt héten – a készségtárgyak értékeléséről szóló cikkünk kapcsán – arra kértük olvasóinkat, hogy írják meg nekünk, milyen élményeik vannak a rajz-, a testnevelés- és az énekórákkal kapcsolatban. A levelek alátámasztják az általunk leírtakat: a „tesiterror” pedagógusfüggő. Volt, aki csonttörésekről számolt be, de volt, aki hálával gondol vissza tanáraira.
(Forrás: hvg.hu)
 
2018.02.04.
Kitálal az iparkamara volt oktatási igazgatója 25 év után
"A nyilatkozataiból is látszik, nem ért a szakképzéshez, és nincs olyan szellemi, intellektuális szakmai háttér, amely demokratikus kontrollt gyakorolna felette" - mondta lapunknak Parragh Lászlóról a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) korábbi képzési és oktatási igazgatója. Szilágyi János tizennégy év után 2016-ban mondott fel, miután elege lett az áldatlan állapotokból. Szilágyi János szerint 2014 után egyre kevésbé volt szükség gondolkodó, kreatív, kritikus szakemberekre.
(Forrás: Népszava)
 
2018.02.04.
"A szülők nem ostobák, látják az állami iskolák állapotát"
Heti 35-36 órán át az iskolapadban ülő középiskolások, egyre kevesebbet érő pedagógusbérek, alulfinanszírozott oktatás, fenntarthatatlan iskolarendszer – többek között ezeket sorolták a magyar közoktatás rendszer égető problémái közé a Civitas Intézet oktatási konferenciájának résztvevői. A pedagóguskar elnöke szerint nemcsak az óraszámokkal, hanem az elsajátítandó anyagmennyiséggel is gond van – az első négy évnek például az alapkészségekről kellene szólnia, az olvasásról, szövegértésről, számolásról, amelyek mellett persze ott kellene lennie a művészeteknek és a testmozgásnak is. Mendrey László, a PDSZ elnöke szerint a kormány „gondolt kedvenc középosztályára, a sok uniformizált intézmény mellett nagyobb lehetőséget adott az egyházi, magán- és alapítványi iskoláknak".
(Forrás: Eduline)
 
2018.02.04.
Gyökeres változás jöhet - Elkészült az oktatási minimum
Az egészségügy után az oktatásban is szakmai minimumot dolgoztak ki a demokratikus pártok szakpolitikusai, az oktatási civil szervezetek közreműködésével elkészült dokumentumot hétfő délután írták alá a Demokratikus Koalíció, a Magyar Szocialista Párt, a Lehet Más a Politika, az Új Kezdet, a Momentum, a Modern Magyarországért Mozgalom Párt, a Liberálisok, az Együtt és a Párbeszéd képviselői. A Népszava által is megismert program célja olyan közös elvek és elképzelések megfogalmazása, amelyekkel - politikai oldalaktól függetlenül – „minden hazáját és a demokráciát szerető magyar egyetérthet”.
(Forrás: Népszava)
 
2018.02.04.
Tanára megvédte az Echo TV-ben megalázott iskolást
A 444 videóban is feldolgozta, hogy mi történt, oda kommentelt Kálló magyartanára, aki megvédte diákját: Kálló Dániel magyartanáraként büszkén állíthatom: a diák tisztában van az alannyal és az állítmánnyal, jól elemez mondatokat, kiválóan fogalmaz és kreatívan old meg nyelvtani és irodalmi feladatokat. Kicsit csodálkozom, hogy az Echo TV újságírója a középiskolai tüntetés egyik szóvivőjét mondatelemzésre szólította fel, ahelyett, hogy az oktatással kapcsolatos véleményéről kérdezte volna. Kálló Dániel a magyarórán azt tanulta, hogy a vita során hallgassuk meg a másik fél véleményét, ne vágjunk a szavába, nem a hangerő, hanem az érvek számítanak.
(Forrás: hvg.hu)
 
2018.02.04.
Egykor volt innováció csendes főhősére emlékezünk. Csordásné Bölcsics Márta írása
Takács Etel halála óta, 15 éve készülök, hogy elmondhassam, amit róla és tőle tudok. Szuggesztív személyiségének varázsa és a tőle tanult működőképes pedagógia – mely 16 év tanítási gyakorlat próbáját kiállta – arra késztet, hogy másoknak is megmutassak néhány mozaikot életművéből. Igen, csupán mozaikokat, hiszen utolsó tanítványainak egyikeként én csak néhány évig tanulhattam tőle. Tizenöt évvel ezelőtt kezdő tanárként úgy gondoltam, sokat tudnék mondani Takács Etelről; ma zavarban vagyok: mi legyen az a kevés, mely mások számára is felidézi szellemiségét?
(Forrás: Tani-tani Online)
 
2018.02.03.
Közélet oltásellenesség összeesküvés-elmélet. Az oltásellenes szülő lelkileg is megnyomoríthatja a gyerekét
Az orvostudomány nem mindenható, de tény, hogy a 21. század elejére sok fertőző betegséget sikerült visszaszorítani az oltások segítségével. Úgy tűnik, ez sokaknak nem tetszett: a ’90-es évektől egyfajta visszacsapásként – sokszor a „természetes” gyógymódokkal összefonódva – terjedni kezdett az oltásellenesség. Bár az USA-ban az utóbbi néhány évben csökkent az arány, így is viszonylag sokan hisznek benne. Magyarországon nincsenek adatok arról, hány szülő utasítja el az oltásokat, vagy általánosságban a modern orvostudományt, de úgy tűnik, mintha egyre több ilyen eset fordulna elő.Számos elmélet próbálja magyarázni, mi állhat a háttérben, hogy jut el valaki odáig, hogy saját gyereke vagy mások életét veszélyeztesse a hitéhez való merev ragaszkodással.
(Forrás: 24.hu)
 
2018.02.03.
Deák Dániel: A túlhatalom mindenkit megront
Az előző év végén lehetett az első híradásokat olvasni arról, hogy a szaktárca honvédelmi intézkedési terv készítésére kötelezi az óvodákat és az iskolákat. Ön ezzel összefüggésben azt mondta, a terv olyannyira nem felel meg az alaptörvény szellemének, hogy ellene való tiltakozásként a polgári engedetlenség is felvetődhet. Mitől annyira aggályos ez az intézkedés, hogy ilyen szokatlan tiltakozási formát kellene alkalmazni vele kapcsolatban? – Először is látni kell, hogy igen erőteljes beavatkozás történik az iskolák életébe. Másodszor: az intézkedési tervnek, mondjuk így, többféle vetülete van. Leginkább a politikai tartalma látszik, hiszen a kormánypropaganda manipulációs eszköze. Ezenkívül előkészítetlen a jogszabályi háttere, illetve nincs megindokolva, miért van szükség rá.
(Forrás: Magyar Nemzet)
 
2018.02.03.
Feladták a leckét az agresszív, verekedős diákok Balatonbogláron
Egy eldurvult verekedés miatt rendőrök nyomoztak a Boglári Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolában könnyű testi sértés és közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt két állami gondozásban lévő, de az intézményben tanuló diák ellen. Az eljárást a gyanúsítottak kiskorúsága miatt lezárták. Mint kiderült, ez a verekedésük volt az utolsó csepp a pohárban. A szülők fórumra hívták a város és az ellátó intézmények vezetőit hétfőn délutánra, hogy megnyugtató válaszokat kapjanak. A nagy, több mint háromszázötven diákot számláló iskolában több tíz olyan gyermek tanul, akik állami gondozásban vannak, s nevelőotthonban kapnak ellátást. A három tíz év alatti gyermek tantestületi figyelmeztetéséről határoztak, míg a legidősebb, tíz év feletti diák esetén még tart a fegyelmi eljárás.
(Forrás: Sonline)
 
2018.02.03.
Odacsapott a diáktüntetőknek az államtitkár: "nehéz azt mondani, hogy nem pártrendezvény"
Palkovics László a közelmúltban zajló tanár- és diáktüntetésekről azt mondta, a kormány nyitott a párbeszédre. A diáktüntetések az államtitkár szerint viszont nem tényleges szakmai kritikát fogalmaztak meg, inkább egy politikai megmozdulásról lehet beszélni, amit ráadásul a német SPD pártalapítványa pénzelt.A Független Diákparlament kommunikációs koordinátora, Tarnay Kristóf szerdán azt sérelmezte az ATV Egyenes Beszéd című műsorában, hogy Palkovics László arra sem méltatta őket, hogy egy emailben magyarázza el, miért tartják irreálisnak a diákok követeléseit. Szerinte a kormány egyre több diákot hagy figyelmen kívül, eljön az idő, amikor ezt nem lehet már megtenni.
(Forrás: Eduline)
 
2018.02.03.
Odacsapott a diáktüntetőknek az államtitkár: "nehéz azt mondani, hogy nem pártrendezvény" - videó
A Független Diákparlament kommunikációs koordinátora, Tarnay Kristóf szerdán azt sérelmezte az ATV Egyenes Beszéd című műsorában, hogy Palkovics László arra sem méltatta őket, hogy egy emailben magyarázza el, miért tartják irreálisnak a diákok követeléseit. Szerinte a kormány egyre több diákot hagy figyelmen kívül, eljön az idő, amikor ezt nem lehet már megtenni.
(Forrás: atv.hu)
 
2018.02.02.
Knausz Imre: Műveltség és szabadság
Semmi okunk nincs azt gondolni, hogy a műveltség közvetítése meghatározott, listázható ismeretek megtanítását jelenti. A műveltség ugyanis nem tekhné, nem arra való, hogy meghatározott dolgokat meg tudjunk csinálni. Ellenkezőleg: nem tudhatjuk előre, hogy milyen élethelyzetekbe kerülünk, és hogy ezekben a helyzetekben milyen okosságnak és milyen műveltségelemeknek vesszük hasznát. Azt azonban biztosan tudhatjuk, hogy minél okosabbak, és ennek részeként minél műveltebbek vagyunk, annál nagyobb esélyünk van arra, hogy ügyesen intézzük emberi kapcsolatainkat az életben, és annál nagyobb lesz a cselekvési terünk. De azt is tudhatjuk, hogy csak a mélyen megértett, azaz érdeklődéssel, sőt azt mondhatnám, szenvedéllyel elsajátított tudás játszik ebben a történetben.
(Forrás: Tani-tani Online)
 
2018.02.01.
Inkább a tévében alázzák a diákokat, mint hogy felkészítsék őket a XXI. századra - videó
Megint felizzottak a viták oktatásügyben.Egy diákszervezet kiment tüntetni, a kormánymédia egyből megvillantotta a karmait. Közben elkészült az oktatási minimum, amit majdnem a teljes ellenzék aláírt.
(Forrás: 444.hu)
 
2018.02.01.
Vuddzsu lájk tu szpík gúd inglis?
A magyarok Európa legutolsói nyelvtudás tekintetében (Eurostat 2017). Miért van ez így? Hogy lehetne javítani ezen? Gönczy Edit és Szabó Kisanna angoltanárok, s ezekre a kérdésekre keresték ők is a választ.Megoldást szeretnénk kínálni, a probléma mélyebb feltárása ezt készítette elő. Tudtuk, hogy a motiváció fenntartása kulcsfontosságú. Hogy élményeken keresztül mélyül el legjobban a tudás. Izgalmas történetekben gondolkodtam, s Kisanna szerencsére tud is ilyeneket írni. Nyár derekán alapult meg a Levelty Books, ahol novella és regény alapú online nyelvtanfolyamokat kínálunk.
(Forrás: Drót)
 
2018.02.01.
Nem örült a polgármester, hogy annyit foglalkoznak a gyerekekkel
Az Indahouse program önkéntesei éveken át dolgoztak Perén hátrányos helyzetű gyerekekkel, de aztán annyira elmérgesedett a viszonyuk a polgármesterrel, hogy kénytelenek voltak elköltözni. “Most jöttem csak rá, hogy az elmúlt három évben minden hétvégét szorongással töltöttem. Ott volt a görcs, hogy lesz-e fűtés, vagy mondott-e rólunk valami rosszat a polgármester. Ha megcsörrent a telefonom, állandóan attól féltem, hogy valami baj van” – mondta a program vezetője, Benkő Fruzsina.
(Forrás: abcug.hu)
 
2018.02.01.
Tari Annamária határozottan elutasítja a gyerekeknek szánt Facebookot
Világszerte több száz szakértő és gyermekjóléti szervezet tiltakozik a Facebook Messenger Kids nevű, új alkalmazása ellen, amely a 13 évesnél fiatalabbak számára teszi lehetővé, hogy a Facebookon tartsák a kapcsolatot a szüleikkel. Az InfoRádiónak nyilatkozó pszichológus egyetért azokkal, akik szerint a közösségi oldalak nem valók kisgyerekeknek. Tari Annamária szerint 12 éves korukig a gyerekeknek semmilyen közösségi médiafelület nem ajánlott.
(Forrás: Infostart)
 
2018.02.01.
Egyetemi campust és milliárdos iskolapénzt kapott a katolikus egyház
Az Orbán Viktor által jóváhagyott határozatok egyike a katolikus fenntartású Gál Ferenc Főiskolának adja át a Szent István Egyetem (SZIE) Agrár- és Gazdaságtudományi Kar békéscsabai telephelyű gazdasági campusát. A főiskolát a szeged–csanádi egyházmegye működteti, az intézmény az Eduline szerint már tavaly januárban átvette a SZIE gyulai egészségtudományi központját – csaknem 100 milliós kormányzati indulótőkével –, 2014-ben pedig a SZIE szarvasi pedagógiai karát is.
(Forrás: Magyar Nemzet)
 
2018.02.01.
Áfacsökkentés az iskolákért - interjú Dúró Dórávaé
A jól gazdálkodó önkormányzatoknál nem lett volna szükség az államosításra, vagyis az iskolák elvételére – hangsúlyozta a Lánchíd Rádióban az Országgyűlés kulturális bizottságának jobbikos elnöke. Dúró Dóra hozzátette: a központi szerepvállalás ott indokolt – például a kis falvaknál –, ahol egy-egy intézmény rászorul a segítségre. A Jobbik az iskoláztatást is megkönnyítendő csökkentené a gyermekneveléshez szükséges árucikkek forgalmi adóját, és a nyugdíjakhoz hasonlóan inflációkövetővé tenné a családtámogatásokat. Az ellenzéki párt saját kezdeményezésre bevezetné a pótnagyirendszert.
(Forrás: Lánchíd Rádió)
 
2018.02.01.
Vekerdy a tanárokról: "gúzsba kötve kellene táncolniuk, rengeteg baromságot terhelnek rájuk" - videó
„Jó indulattal azt mondhatjuk, hogy ennyi tananyagot a gyerekekbe nyomni dilettantizmus és embertelenség, kicsit rosszindulatúan viszont azért van, hogy ne tudj gondolkozni, ne legyen időd, legyél rabszolga!” Erről Vekerdy Tamás beszélt az ATV, Egyenes Beszéd című műsorában.
(Forrás: atv.hu)
 
2018.02.01.
Mendrey: Nem szerencsés az időzítés - videó
Mendrey László szerint a véleménykülönbség elfogadható, de nem tartja szerencsésnek az időzítést. Reggeli járat című műsorunkban azt mondta: a választások előtt két hónappal épp összefogásra lenne szükség, hogy változást lehessen elérni az oktatásban. Néhány napja a Pedagógusok Szakszervezete egyik megyei vezetője azt nyilatkozta, ha csatlakoznak a köznevelési kerekasztalhoz, azt a Fidesz meg fogja hálálni. A kijelentés megosztotta a szakszervezet vezetését is. Galló Istvánné PSZ-elnök és Mendrey László, a PDSZ elnöke is úgy látja, egy ilyen lépés legitimálná a kormány oktatáspolitikáját, amelyet ők évek óta következetesen bírálnak.
(Forrás: Hírtv)
 
2018.02.01.
A Tanítanék Mozgalom támogatja a Független Diákparlament követeléseit
A Tanítanék Mozgalom teljes mértékben egyetért a diákok követeléseivel. Büszkék vagyunk a Diákokra, akik az elnyomó, korszerűtlen oktatási rendszer ellenére képesek az önálló, kritikus gondolkodásra. Sőt, ebben az elnyomó, megfélemlítő „illiberális demokráciában” tudnak és mernek aktív, felelős állampolgárként viselkedni. Minden tiszteletünk és szolidaritásunk az övék! Ám ahhoz a levélhez, melyben vitára szólítják fel Orbán Viktort, nem tudunk csatlakozni. És erről nem a diákok tehetnek – erről egyedül Orbán Viktor és kormánya tehet.
(Forrás: Facebook)
 
2018.02.01.
A Bizottság nem vár: beperelte Magyarországot a Lex CEU miatt
Megérkezett az Európai Unió Bíróságára az Európai Bizottság Magyarország elleni keresete a Közép-európai Egyetem (CEU) működési feltételeit meghatározó törvénnyel kapcsolatban – közölte a luxembourgi székhelyű testület. A felsőoktatási törvény áprilisi módosítása miatt azért indult kötelezettségszegési eljárás, mert a bizottság álláspontja szerint az indokolatlanul szigorú feltételekhez köti a külföldi egyetemek működését Magyarországon. A módosítás lényében arról szól, hogy eltüntessék Magyarországról a kormány által ősellenségként kezelt Soros György által alapított Central European Universityt.
(Forrás: hvg.hu)
 
2018.02.01.
#tesiterror, #rajzterror, #enekterror: az életöröm ma szinte szitokszó az iskolában
A testnevelésórák vagy a többi készségtárgy értékelésével kapcsolatos viták arra is felhívják a figyelmet, ami a többi tantárgynál is alapvetően fontos lenne: hogy a gyerekek közel sem egyformák. A tesiterror pedig leginkább pedagógusfüggő: egy jó tornatanár nem alázza meg a gyerekeket, ha nem tud kötélre mászni, inkább biztatja, hogy lehet belőle kiváló súlylökő.
(Forrás: hvg.hu)
 
Sajtófigyelő
2023.11.21.
A pályakezdő pedagógusok mellett áll Balatoni Katalin
Maga is átélte, milyen érzés kezdő pedagógusnak lenni, ezért jól ismeri a pálya nehézségeit – jelentette ki a lapunknak adott interjúban Balatoni Katalin, a Belügyminisztérium köznevel...
(Forrás: Magyar Nemzet)
--
2023.11.21.
Plakátkampányt indít a kormány az iskolákban
A védelem online is megillet! Kérdezz, szólj, jelezz! - ezek a legfontosabb üzenetei azoknak az iskolai plakátoknak, amelyeket a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) jogsegélyszolg...
(Forrás: Eduline)
--
2023.11.21.
Státusztörvény: nem taníthatnak óraadóként tovább a felmondó pedagógusok?
Szeptember 29-ig kellett nyilatkozniuk a pedagógusoknak, hogy elfogadják-e a státusztörvény alapján írt munkaszerződésüket. Rétvári Bence államtitkár úgy nyilatkozott, hogy 1205 pedagó...
(Forrás: Eduline)
--
2023.07.17.
Oszkó Péter: Nagyon nagy bajban vagyunk, ha saját pedagógusaink bérét sem tudjuk kifizetni
ZÁMOMRA A LEGBOSSZANTÓBB ÁLLÍTÁS, HOGY A SAJÁT OKTATÁSI RENDSZERÜNK FOLYAMATOS MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGÉNEK FINANSZÍROZÁSÁHOZ UNIÓS ADÓFIZETŐK PÉNZÉRE VAN SZÜKSÉGÜNK, miközben vannak...
(Forrás: Index)
--
2023.07.15.
Ilyen se volt még: 171 oktató állt ki a Zeneakadémia autonómiájáért
Alulírott előadó- és alkotóművészek, kutatók és zenepedagógusok, mint a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem oktatói az alábbi közleményt kívánjuk a közvélemény és a fenntartó Kultur...
(Forrás: Index)
--
2023.07.15.
„Egy mérhetetlenül szelektív törzsi társadalom öngyilkos reflexiója saját magára” – Lannert Judit oktatáskutató a státusztörvényről
Miért beszél mindenki tanárhiányról, amikor átlagosan tíz általános iskolás gyerek jut egy pedagógusra? Mi a tanárok és mi a megrendelő, a lakosság felelőssége a magyar oktatás szétes...
(Forrás: szabadeuropa.hu)
Címkék
agresszió civilek család digitális nemzedék együttműködés erkölcs esélyegyenlőség esélyek felelősség film filmklub generációk gyerekek gyermekvédelem hátrányos helyzet IKT integráció irodalmi mű feldolgozása iskola iskola és társadalom kapcsolatok kommunikáció konferencia konfliktuskezelés kreativitás kutatás könyvajánló közösség módszerek OFOE oktatás oktatáspolitika osztályfőnöki szerep pedagógia pedagógus pedagógusok pályázat rendezvény szabályok szakmai szervezet szülő szülők tanulás tanár-diák kapcsolat tehetséggondozás társadalom történelem verseny virtuális kongresszus ünnep